2020. április 2., csütörtök

Matematika 8/4 Imre bácsi



Kedves Nyolcadikosok!

Hétfőn megírtuk a háromszögekből a dolgozatot, ami a március hónapra szóló digitális jegyed lesz.
Akik nagyon szépen dolgoztak hatalmas dicséretet érdemelnek és jó osztályzatokat:
Bence (4), Attila (5), Roland (5), Karina (4) és Laci (5).

Akik sajnos nem készítették el a dolgozatot, így a további sorsuk még bizonytalan:
Emma, Zoli, Márk, Szabi, Gréta és Barbi.

Arra kérem Őket, ha egyáltalán el szokták olvasni a feltett anyagokat, haladéktalanul pótolják a dolgozatot!

A mai órán folytatjuk a Pitagorasz tétel segítségével kapcsolatos feladatok megoldását.
Készítettem egy hangos prezentációt, töltsd le a gépre majd nyisd meg és figyelmesen nézd végig a bemutatott feladatok megoldását.


Kémia (IV. 2, 41. óra, beszámoló írása)

Kedves nyolcadikosok!

Sajnos csak ??? vettetek részt az elmúlt órán, így most kissé nehéz lesz a feladatot végrehajtani.

Ahogy megegyeztünk a legfontosabb fémünkről, az alumíniumról MINDENKINEK kell egy dolgozatot írnia. A vasról, a suliban írt dolgozat sokaknak elég rosszul sikerült, most lehetőséged van a javításra.

Írásbeli felelet              Az  alumínium                         Név:            _____________________

1)     Sorold fel  az alumínium  4 fontos tulajdonságát!
2)    Jellemezd részletesen az alumínium felületén létrejött  oxidréteget! 
                                                                                                                      7 pont
      3)    Sorolj fel 4 anyagot, amellyel az oxidrétegétől megtisztított alumínium reakcióba lép! 
      4)    Mit jelent, hogy az alumínium amfoter anyag (mint a víz is!!!)? Egész mondattal válaszolj!
                                                                                                                      7 pont
5    5)   Sorold fel az alumínium 4 felhasználási területét!
                                                                                                                      4 pont
6    6)   Mi az alumínium gyártás érce?
7    7)    Mi a timföld kémiai neve, jele?
      8)    Milyen árammal működik az alumíniumkohó?
9    9)  Mi a neve az alumíniumkohóban lejátszódó folyamatnak? Rövid mondatokkal válaszolj!
                                                                                                                      4 pont
     10)  Írd le egyenlettel hogyan lesz a timföldből tiszta alumínium, az alumíniumkohóban!
                                                                                                                      3 pont

Egy sima, fehér lapon dolgozz! A lap tetejére írd fel a nevedet!
A feleletet olvashatóan, kézzel írva kérem, a válaszokat kérdésenként egy-egy vonallal válaszd el! Ha valamelyik választ nem tudod, nézz utána!
Ezzel a felelettel VAN lehetőséged javítani az év végi jegyeden! Mindenkinek kötelező!

Csak erre a címre küldd! garaiedit62@gmail.com
Határidő: IV. 06.  22 óra

Hf. A papír című „mesét” elolvasni a tankönyv 73-74. oldalán!  A véleményedet majd szóban megkérdezem.
                        

Matematika 2020.04.02. (26.gyakorlás) - András bá

2020.04.02.                     26.gyakorlás
  Négyszögek

1.) Feladatok Tk.: 95-96.o.52-58.f.



2.) Négyszögekről: videó1, videó2

3.) Játék




Testnevelés-Kézilabda sportágismeret

Kedves nyolcadikos!

Ahogyan írtam, ma lezárjuk a kézilabdás részt.
Nézzétek meg a küldött videót.
Mellékelek egy feladatlapot, amit a videó alapján töltsetek ki, és küldjétek vissza nekem! Tavasziszünet végéig várom.

Kézilabdázás sportágismeret videó

Kézilabda feladatlap

Köszönöm az eddigi munkátokat!

Szilvi néni 

Aupairmädchen stellen sich vor

Kedves nyolcadikos!
Ezen a videón egy német lány és egy spanyol fiú mutatkozik be.
a képen nem ők vannak, mert nem vagyok technikai zseni😂 

Írtam néhány kérdést, amelyeket biztosan meg tudsz válaszolni:
1.Wie heißt sie? (Hogy hívják?)
2.Wie alt ist sie? (Hány éves?)
3.Woher kommt sie? (Honnan származik?)
4.Welche Sprachen spricht sie? (Milyen nyelveket beszél?)
5.Was sind ihre Hobbies? (Mi a hobbija?)
6.Hat sie Geschwister? (Van testvére?)
7.Wie heisst er? 
8.Wie alt ist er? 
9.Welche Sprachen spricht er? 
10.Hat er Geschwister? 
11.Was sind seine Hobbies? 
Ugye sikerült? 
Ez a videó szerintem nagyon jó "önbizalomnövesztőnek". Szerintem mindenki érzi, hogy nagy dolog, ha "valódi" beszélgetőket megért az idegen nyelven, akik nem kreált, tankönyvízű beszélgetést folytatnak, hanem normál beszédtempóban, természetes gesztusokkal kommunikálnak.
Viel Spaß!

Angol - Dóri néni csoportja 2020. április 2.

Good morning!

Köszönöm azoknak, akik elküldték a tegnapi feladatokat. A mai órára egy kis szókincs-gyakorlást terveztem.

Topic: places in a city


1) Things in a city

Bemelegítés. Emlékeztek a várossal kapcsolatos szavakra?
Írd be a neved, kattints a startra, utána indul a játék.


2) Places in a city

Szoktál tanulókártyákkal tanulni? Angolul úgy hívjuk őket, hogy flashcards.  

Tudtad? A tanulókártya az egyik leghatékonyabb segédeszköz a tanuláshoz. Bármely tantárgy tanulásánál nagy hasznát veheted, elsősorban memoriterek gyakorlására alkalmas. A tanulókártya nem más, mint egy pakli papírkártya, melynek az egyik oldalán a kérdés, a másik oldalán a kérdésre adott válasz olvasható.
Online is készíthetsz magadnak tanulókártyákat a Quizlet oldalon.

Készítettem nektek Quizlet-en egy flashcard gyűjteményt a városban található helyekről (places in the city).
Nézd végig ezt a 10 szót. Kattints a kártyára, hogy lásd a másik oldalát, és ha ismeretlen szót látsz közöttük (pl.: bakery, butcher's, stb.), írd ki a szótárfüzetedbe!


3) Worksheet

Készítettem nektek egy feladatlapot. Párosítsd a helyeket az angol nevükkel. Húzd a szavakat a megfelelő képek alá!
Ha kész vagy kattints a Finish!! gombra, válaszd a Check my answers opciót és nézd meg, hogy jók-e a megoldásaid! (A feladatlapért kattints a képre vagy az alatta lévő linkre!)


Ha elakadsz, írj nyugodtan!
Mostantól péntekenként 10:00-10:45 között a Microsoft Teams-en is elérhettek: ha nem értesz valamit a tananyagban, vagy bármilyen kérdésed van az angol órával kapcsolatban, ott is kereshetsz!

Best wishes!

2020. április 2. Német Erika nénivel

Liebe Schülerin! Lieber Schüler!

Heute lernen wir über Komponisten aus den DACH-Ländern. 🎼🎼🎼

der Komponist = zeneszerző
DACH-Länder = Deutschland, Österreich, Schweiz

Feladat:

Nézd végig a PPT-bemutató képeit! (Vagy töltsd le INNEN!)
Információkat olvashatsz itt a német nyelvű zeneszerzőkről.
Amíg olvasod, indítsd el a kis 🔊 gomb segítségével az adott szerző egyik hires zeneművét (a letöltött verzióban indul)!


Készítsd el a füzetedbe az alábbi táblázatot!
Töltsd ki a diákon olvasott információval (ország, város, mestermű)!
Segítettem, néhány infó máris bekerült a táblázatodba.


Ellenőrzés:

A táblázatodról készült fotót töltsd fel IDE! Feltöltési határidő: április 5. (vasárnap) 12 óra!

Erika néni

Meine Freunde und ich

Kedves nyolcadikos!

Sajnos most nem tudsz a barátaiddal személyesen találkozni. 👬

Ezért itt egy videó, ahol bemutatkozik Anna. Bemutatja neked a barátait, akiket a hobbijának köszönhetően ismert meg. 

Hallgasd és nézd figyelmesen a videót, majd válaszold meg a füzetedben, magyarul, a kérdéseket!

Te miért kedveled a barátaidat? Miért fontosak ők neked?

Stell dein Freund/deine Freundin vor. Mutasd be a barátodat/barátnődet!
Dolgozhatsz a füzetedben VAGY Word dokumentumban is elküldheted a bemutatást!
Wie heißt er/sie?
Wie alt ist er/sie?
Hat er/sie Geschwister?
Wie ist er/sie? Welche Eigenschaften hat er/sie?



 Viel Spaß!

2020. április 2. Ének


Hahó nyolcadikosom!

🎵Hallgasd meg EZT !

Paul Robeson afro-amerikai énekestől hallhattad az Old Man River című spirituálét.



A spirituálé vallásos népi dal, az észak-amerikai néger rabszolgák népzenéje. Az ősi afrikai ritmusok és a keresztény zsolozsmák keveredéséből alakult ki. Témája mindig a keserű rabszolgasors, a szabadságvágy, a boldogság és az örök béke utáni vágy.

🎵Hallgasd meg a Roll Jordan roll című spirituálét!

🎵Hallgasd meg John Legend előadásában is!



🌍Keresd meg a Jordán-folyót ITT!

A spirituálé több zenei műfaj előzménye is (jazz, blues), mai változatát leginkább gospelnek (jelentése: evangélium) hívjuk. 

🎵Bizonyára láttál már EHHEZ  hasonlót.

🎵Hallgasd meg EZT is, és EZT is!

Viszonthallásra!👂

Emelt angol - Éva néni

REVISION

We have arrived to the end of Unit 2.
We will do some revision this week and you will write an online test next week.

I have only received homeworks from Gyula, Barni, Hanna and Domink. I am very roud of you guys!
The rest of you:
Please do the exercises and take a picture of your workbook, page 21.

Let's see what we have learned in Unit 2!

Unit 2A: Stunt doubles
- verbs with prepositions eg: fall out, jump into, go through, ... 
- Magyarul ezek igekötős igék lennének pl: kiesik, beleugrik, átmegy, ...
- words that we have underlined in the text
- the use of Present Perfect tense

Unit 2B: Smart Alec closes the door
- words that we have underlined in the text
- the use of Present Perfect in the negative (tagadás)

Unit 2C: Fame
- words that we have underlined in the text
- word formation: nouns and adjectives =(főnevek és melléknevek)
- Magyarul ez a szóképzés volt. Pl: fame -- famous

Unit 2D: Kids
- words that we have underlined in the text
- useful expressions (hasznos kifejezések, pl: Andy doesn't look very happy.)
- question tags (kérdő tagmondatok)

Time to do some practice exercises!
Open your book on page 30.
Please do exercise 1a, 2 and 4a

Now go and do something sporty. Like throwing stincky socks at a target:)

Angol-Anikó néni

Dear Students!


A múlt órán megbeszélt dolgozatot  ITT 

Itt a link is, ha itt nem működik. Írd a dolgozatnál a játékoshoz a neved!

https://kahoot.it/challenge/0778273?challenge-id=c5574805-ca64-457f-b6fc-37ff9f3db239_1585746581678


Jó munkát! Ügyes légy!

8.C Rajz 2020.04.02. CGI 2.


Beadási határidő: nincs
Ha NEM működik a "Feltöltés" gomb, küld el e-mailben a fotót: purak.akos@vargatamas.hu
Év végén reklamációt nem fogadok el. Csak indokolt esetben.
Aki eddig NEM töltött fel rajzra:

(8C-Krisz, Adél, Noémi)


Kezdünk!
A mai órán is a CGI témakörében mennék tovább!
Hoztam egy videót, ahol borzalmas kivitelezésű számítógépes trükköket alkalmaztak. (Hozzátenném szerintem valamelyik egész jó azok közül is) Nézzétek meg, röhögjetek.
Feladat!
Nézz meg egy olyan filmet, amiben javarészt CGI elemek találhatóak.
Nincs ötleted? Itt egy hosszú lista mikből válogathatsz kedved, hangulatod szerint:
Lista.


Borzalmas CGI.


Igyekszem titeket nem leterhelni, a többi tantárgy tudom fontosabb. DE ha feladat van, akkor feladat van. Küldeni!

Testnevelés 2020.06.15.

Kedves gyerekek! Az utolsó tesi órára egy kis játékot hoztam nektek az egészséges életmódról. Üssétek ki azokat az ürgéket, amelyeknek a ...